|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 489 találat | lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-489 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Roman, Petre 2017. március 24.Vesztett a volt miniszterelnökPetre Roman vs. ANI ogerősen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) javára ítélt a legfelsőbb bíróság csütörtökön abban perben, amelyet Petre Roman volt miniszterelnök indított az ANI ellen, amiért a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ügynökség jelentése nyomán 2015 februárjában a politikust megfosztották képviselői mandátumától. Romant azért zárták ki akkor a parlamentből, mert az ANI megállapította: megsértette az összeférhetetlenségi törvényt. A politikusnak az volt a bűne, hogy 2012-ben, amikor nyolc év szünet után visszatért a törvényhozásba, nem számolta fel azonnal egyéni vállalkozását. A Nemzeti Liberális Párt színeiben képviselővé választott Roman óvást emelt ugyan az ANI határozata ellen, de tévedésből nem az illetékes bíróságnál, hanem egy másiknál próbálta megtámadni a határozatot. Mire rájött tévedésére, lejárt az óvási határidő. Azonban nem hagyta annyiban a dolgot, óvást emelt az ANI határozata ellen immár az illetékes bíróságon, amely első fokon neki adott igazat, erre alapozva pedig tavaly szeptemberben a képviselőház vissza is fogadta tagjai közé. A parlament azonban nem sietett visszafizetni azokat a – százezer lejhez közelítő – képviselői juttatásokat, amelyektől kizárása óta elesett: amint a mostani jogerős ítélet igazolta, az óvatosság indokolt volt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. március 25.Sikeres a korrupció elleni fellépésAz elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert” a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét - írja egyebek között Magyari Nándor László az olasz történész, Stefano Bottoni Szép Szóban megjelent interjújára reagálva. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet. Hosszú és szokatlanul ellentmondásos interjút adott Stefano Bottoni a korrupciókérdésköréről. Mivel Romániára fókuszál, illetve nem először nyilatkozik elítélő módon a román korrupcióellenes föllépésről, korrupció-kutatóként kihívásnak érzem szövegeit, ezért megpróbálok reflektálni arra, amit megérteni véltem kijelentéseiből. Ezekben az interjúkban Stefano Bottoni mint jelenkor-történész van bemutatva, ő maga is történészként beszél, mégis problematikus, hogy a bevezetőként és egyféle összehasonlítási alapként használt olasz Mani Pulite-t (Tiszta Kezek), a 25 évvel ezelőtti korrupció-ellenes ügyészségi föllépést csupán személyes (a szerző akkor 15 éves volt) tapasztalat és élmény, valamint emlékei alapján írja le és értelmezi. Ezért sem szeretnék kitérni annak értékelésére, legfeljebb néhány apró megjegyzés kívánkozik ide. Bottoni a régi, korrupt olasz politikai pártrendszer összeomlását – mely fölött magánemberként fájdalmat érez – a korrupció-ellenes, véleménye szerint elhibázott föllépésnek tulajdonítja. Fordított logika Számomra viszont ez fordított logikának tűnik, hiszen az ok minden bizonnyal a korrupció és nem az ellene való föllépés volt, akárcsak az időben és térben beomló rendszerek, mint Ukrajna, Moldávia, vagy a távolabbról ismert dél-amerikai korrupt rendszerek esetében, ahol semmiféle összehangolt korrupció-ellenes föllépés nem történt. Azután meg az olyan erős és summás kijelentéseinek, mint „az igazságszolgáltatáson keresztül próbálták leváltani a politikai elitet”; és hogy az akkor megvádoltak kétharmadát „később felmentették” sincs analógiája Romániában. A román ügyészség zárójelentései szerint a fölmentettek aránya 2015-ben kevesebb mint 10, illetve 2016-ban csupán 13 százalék. Bottoni elmondja, hogy tucatnyi megvádolt politikus és menedzser öngyilkosságot követett el Olaszországban, de Romániában semmi ilyesmiről nem tudunk. ”Ezt a sokkot soha nem heverte ki Olaszország” állítja Bottoni, és az egészet oda csatornázza be, hogy Silvio Berlusconi az antikorrupciós harc farvizén nyert volna választásokat. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy akárhányszor az analógia romániai érvényességére tér ki, éppen a különbségeket sorolja és nem a hasonlóságokat, akár a geopolitikai „helyzet” felé viszi, akár az okkult titkosszolgálati összefonódást vizionálja, vagy a nagyszámú fölmentettet tekinti, egyik sem talál esetünkre. Azt a nagyon sarkas kijelentést is, hogy a román DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) tevékenysége a „társadalom immunrendszerét gyengíti” csupán a „deep state" (mély állam), a formális hatalom mögött láthatatlanul működő hatalom, Amerikában elterjedt konteójára alapozza. E mögött az a feltételezés áll, hogy a román állam „mélyén” az „intézményesített korrupció” és politika végzetes összefonódása áll, amit minden kutatás és szociológiai elemzés cáfol. Nem több ez egy megrögzött előítéletnél, és olykor egzotikumot hajszoló folklór-kutatások kiindulópontjánál. Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert”, a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét. Romániában a „régi pártrendszer” egyes nosztalgikus/anakronisztikus maradványai, amelyek megpróbáltak a második világháború előtti – amúgy is vitatható habitusú, nacionalista, és szélsőjobboldali – hagyományokhoz kapcsolódni, már egy évtizede kikoptak a politikai palettáról (a Parasztpárt eltűnt, a Nemzeti Liberális Párt csak nevében ugyanaz), tehát ezért is más a helyzet, mint Olaszországban. A különbségeken és lényegi eltéréseken azzal siklik át Bottoni, hogy „valami hasonlót látok most Romániában is”, holott maga is csak a különbségeket írja le, így az olasz példa nem releváns a román korrupció, illetve annak visszaszorítására indított politikák szempontjából. Bottoni, valamilyen csak általa ismert okból, „antipolitikának” nevezi a korrupció visszaszorítására irányuló politikákat, és immár egész Európára kiterjesztve ítéli el azokat. Megjegyzi, hogy ő maga jobban szereti a strukturált pártokat, szakszervezeteket, mint a „civil” szervezeteteket, azzal együtt, hogy mint maga mondja: „azok a pártok loptak, de olyan tömegpártok voltak, amelyek adtak is cserébe a lakosságnak”. Mindezen túlmenően nem vitatom a történész interjúalany alternatív tények, illetve igazság utáni konzervatív ideológiához (alt-right) való ragaszkodásának jogát, okát, és motívumait, a paternalizmus és a pártpatronátusi rendszer amúgy is divatos manapság. Olvasatomban az interjúalany gondolatmenete egy konzervatív ideológia, mégpedig a tények utáni konzervativizmus irányába mutat, amikor a paternalizmust (a régi, beágyazott, viszont korrupt pártok dicsérete), és a pártpatronátust (a pártok zsákmányszerzők, illetve közméltóságokat osztanak szét) tartja kívánatosnak, szemben az új civil mozgalmakkal, a tapasztalatlan politikusokkal. Viszont... Az egyetlen koherens program Viszont a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megítélésem és a rendelkezésre álló információk alapján megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet. Nem tévedés azt sem kijelenteni, hogy az egyetlen koherens és következetes politikai program, az ideológiák alapján strukturált politikai mezőny ellehetetlenülése után. Azok a nagyszabású békés utcai tüntetések, amelyek az elmúlt években spontán módon szerveződtek országszerte, főként Bukarestben és a nagyobb városokban, céljaikat tekintve is koherensek és egyáltalán nem a Bottoni által mintegy mellékágon fölvetett szélsőségesség és nacionalizmus, valamint illiberális demokrácia malmára hajtották a vizet. Ezek a mozgalmak a korrupció-ellenesség mellett, illetve annak zászlaja alatt a liberális demokrácia védelmére keltek. Egyfelől a) a román demokratikus „átmenet” fő sodrába helyezkedtek, annak „eredeti programját” igyekeztek fölvetni és kiteljesíteni, másfelől b) a „Rezist” („Ellenállok”) mozgalom illeszkedett abba a sorozatba, amelyek a „korrupció öl” jelszóval, közveszélyesen korrupt ügyekben jelentek meg, és voltak sikeresek. A mostani, az 1989 decemberi forradalmat követő legnagyobb méretű romániai tüntetéseknek nem is egy, hanem két meghirdetett programja is ismert. Az első ilyen, a Románia 2017+ Kiáltvány a híres Temesvári Kiáltványt (1990) követi, s a közélet tisztaságának megteremtésére irányul. Ez már nem a régebbi szekusoktól és kommunistáktól akar megszabadulni, hanem az új korrupt politikusok felelősségre vonását követeli. Ez a kiáltvány 8 pontban aktualizálja a 27 évvel ezelőtt, Temesváron megfogalmazott követelményeket, foglalja össze az ezzel kapcsolatos álláspontokat, és ad követhető programot a mozgalomnak. Az újabb, „Rezist 2.0” címet viselő program, amely az első kiegészítéseként jelenik meg, és amelyet szakértők dolgoztak ki és bocsájtottak közvitára, a jó kormányzás és a demokratikus képviselet elveit rögzíti, nem csak a korrupció felszámolásával kapcsolatban, hanem a liberális demokrácia romániaikiteljesítésének igényével. Ugyanakkor a mostani nagyszabású utcai mozgalmak mintegy – szociológiai értelemben – „természetes örökösei” a Colectiv-diszkóban 2015 október végén történt tűzeset kapcsán kirobbant, kormánybukáshoz vezető mozgalmaknak, amelyek megalapozottan tették a korrupciót az ott történt tragédia okának. De közvetlen előzményként kapcsolódnak a verespataki aranybánya megnyitása elleni környezetvédőmozgalmakhoz is. A megmozdulásoknak régebbi hagyománya is van. „Szimbolikus hatékonyságukat” az adja, hogy az elmúlt lassan három évtizedben, a ’89-es, és főként az azt követő ’90-es évek eleji hasonló tüntetés-sorozatok, közülük is leginkább a bukaresti Egyetem téri "Golaniádaként" ismertté vált megmozdulás-sorozat (a golan huligánt jelent), időről-időre megerősítést nyernek. Bár a „Golaniádát” véresen elfojtották (Ion Iliescu volt államfőt és Petre Roman volt kormányfőt éppen ezekben a hetekben citálták ügyészségre és jelentették fel bíróságon akkor viselt dolgaikért), a modell, a forma fennmaradt és minden újabb alkalommal megerősödik, új kifejezőeszközökkel gazdagodik, de motivációit, hangulatát és érzelmi töltetét tekintve „ismétli magát”. A mozgósítás, a részvétel tapasztalata, a kreatívok és jelszavak, az „indulók” és kiáltványok, olyan kohéziót termelnek, mely azt sugallja, hogy a tüntetők a „jó, a progresszív” oldalon állnak. Ezt az érzést és magatartást nyugodtan nevezhetjük civil alapú társadalmi kohéziónak (vagy állampolgári nacionalizmusnak), mely túlmutat a szokványos „nemzeti kohézión”/nacionalizmuson. Fontos megfigyelni, hogy egy új generáció, megváltozott körülmények között, és megváltozott élettapasztalattal, no meg újfajta mozgósítási, kommunikációs eszközök segítségével stb., képes megismételni és ezzel kontinuitást biztosítani az eredeti, immár lassan történelmivé öregedő mozgalomnak, az akkor spontán módon kialakult paradigmának. Mi más lenne ez, mint egy alulról szerveződő „kitalált hagyomány”, sajátosan fölépített tradíció, amelyhez szívesen és önként kapcsolódnak fiatalok? Minden magyar politikus ártatlan? Nem mellékes, hogy a kisebbségek, mindenekelőtt a romániai magyar közösség fiataljai is szívesen megmártóznak a hangulatban, egyenlő partnerként, részvevőként érezték/érzik benne magukat. Igaz, hogy ez leginkább csak a nagyobb városokban - különösen Kolozsváron - volt jellemező, és kevésbé az elszigetelt, etnikailag homogén Székelyföldön, de azt hiszem az itteni állampolgári kohézió megtapasztalása mégis fontos társadalmi tapasztalat az egész romániai magyar közösség számára. Egy új nemzedék is megtapasztalhatta az eredeti mozgalmak nagyjából megőrzött hangulatát. Ezzel kapcsolatban Bottoninak igaza van, amikor a romániai magyar sajtóban ez ügyben megnyilvánuló véleményvezér újságírásról, mint sajátos műfajról beszél, csak éppen maga ellen beszél. A romániai magyar politikai mainstream és a neki alárendelt média minden kritika nélkül megismétli azt a Bottoni által is sugallt, a tapasztalatnak és a tényeknek ellentmondó nézetet, hogy minden korrupciós ügyben meggyanúsított, megvádolt, sőt elítélt romániai magyar politikus ártatlan, és csupán a „román hatalom, titkosszolgálatok, stb.” nacionalista támadásainak az áldozata. Márpedig ez a politikai attitűd tarthatatlan és nem az esetlegesen, sőt valószínűsíthetően politikai okokból megvádolt romániai magyar elöljárók érdekeit szolgálja, hanem a valóban korruptakét, akiket összemosnak, egyként kezelnek az előbbiekkel. Ez a magatartás nemcsak a tényekkel ellenkezik, hanem megakadályozza a tisztánlátást, az ártatlanság vélelmének tévesen értelmezett elve alapján próbálja menteni az arra nem érdemeseket, miközben éppen a megmentendőket ássa alá. Bottoni szerint a „befolyással való üzérkedés” mint büntetőjogi kategória „csak egy rossz vicc”, (erre a kijelentésére máshol is reflektáltam), viszont a rossz vicc büntetésének eltörlési kísérlete miatt több mint félmillióan vonultak utcára országszerte, és mozgalmuk egyáltalán nem a jó öreg korrupt pártokat, hanem a megújulást és a közélet tisztaságát szolgálta, és nagy valószínűséggel, fogja szolgálni. Bottoni fordított logikája szerint viszont a tüntetőket, a civil társadalmat, az ügyészséget, a román államfőt (akinek szavazói adják az utca hangjának sűrűjét), sőt az ifjabb és politikailag tapasztalatlanabb, viszont jól képzett, idegen nyelvet beszélő, a politikai nyugatot értő fiatalokból álló mozgalmakat kellene fölszámolni és visszaterelni a régi jó korrupt pártok akol-melegébe. Ilyesmit viszont a korrupcióellenes tüntetők elképzelni sem tudnak, mint azt egy frissen, a tüntetők körében végzett felmérés mutatja. Ez bizony nagyon is abszurdnak tűnik Románia esetében, ahol a korrupció-ellenes megmozdulások ellenében a hatalom megpróbálkozott ellentüntetések szervezésével, olyan nacionál-kommunista jelszavakkal és módszerekkel, melyek már többször elbuktak és amelyekre lasszóval sem lehet résztvevő polgárokat szerezni. Magyari Nándor László Magyari Nándor László 1960-ben született Csíkszeredán. 1984-ben diplomázott a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) filozófia-történelem szakán, ugyanott szerezte doktori fokozatát szociológiából. 1992 óta Kolozsváron él. - 1992 óta a Kolozsvári BBTE oktatója, szociológiaelméletet és kulturális-, valamint politikai antropológiát tanít, politikai elemző. - 2011-től a systemcritic.blogspot.ro blog szerzője, és a Bukaresti Rádió heti jegyzetének készítője Kutatási területei: interetnikus kapcsolatok Erdélyben, a politika mint folyamat, a közéleti korrupció mintázatai, oktatáspolitikák Népszava 2017. június 14.Vádat emeltek Iliescu ellenVádat emeltek tegnap Ion Iliescu volt államfő ellen a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében. A legfőbb ügyészség Ion Iliescut – 13 társával együtt – emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést. Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Măgureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat. Iliescut – aki 1990 júniusában a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának elnökeként és megválasztott államfőként vezette Romániát – négy ember haláláért, 1388 ember megsebesítéséért és 1250 (bebörtönzött) ember politikai okokból történt meghurcolásáért vonják felelősségre. A legfőbb ügyészség katonai részlege a Petre Roman vezette korabeli kormány több tagja, az akkori katonai főügyész, belügyminisztériumi vezetők és a Zsil-völgyi szénbányászok több volt szakszervezeti vezetője ellen is emberiesség elleni bűncselekményekért emelt vádat, amelyet életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt az új büntető törvénykönyv. A vádhatóság megjegyzi: mivel időközben változott a büntetőjog, valamennyi vádlott esetében a számukra kedvezőbb büntetési tétel kiszabását kérik a bíróságtól. A vádirat kétezer oldalas, amelyhez az ügyészség 413 kötetnyi bizonyítékot csatolt. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja. Bár korábban több ízben is vizsgálat indult az ügyben, Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel a büntetőjogi felelősség az akkori erőszakos cselekményekért. Legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-ben kártérítésre kötelezte és felszólította a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az erőszakos cselekmények négy halálos és három, golyó által megsebesített áldozatának, illetve a több mint ezer jogtalanul bebörtönzött tüntetőnek. A 87 éves Ion Iliescu ellen tavaly az 1989-es forradalom ügyében is bűnvádi eljárás indult szintén egy strasbourgi elmarasztalás és ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, de abban az ügyben még nem történt vádemelés. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államelnöke volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 17.VégreNégy halott, 1388 sebesült, 1250 politikai okokból meghurcolt, bebörtönzött, jogaitól megfosztott ember. Nem a legújabb terrortámadás mérlege, nem is valamely autokrata keleti nagyhatalom lépett fel ilyen súlyos következményekkel ellenzékével szemben – az 1990. júniusi bányászjárás tragikus mérlege ez. Nem valahol messze, Ázsiában, hanem Romániában történt mindez, és nem is a kommunista diktatúra idején, hanem a rendszerváltozás után, igaz, az ország legújabb kori történelmének hajnalán. Napra pontosan 27 évvel a bukaresti bányászjárás után emelt vádat a legfőbb ügyészség az akkori hatalom legfőbb birtokosai, a rettenetes történet kitalálói, megszervezői és lebonyolítói ellen. Emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolják többek között Ion Iliescu volt államelnököt, Petre Roman egykori miniszterelnököt, Virgil Măgureanut, a Securitatét Román Hírszerző Szolgálat néven újjáalapító főszekust, Miron Cozmát, az Egyetem téren tüntető diákokat, ártatlan bukaresti polgárokat brutálisan szétverő bányászcsoportok vezetőjét. Végre – sóhajthatnánk fel, hisz igaz ugyan, hogy igencsak megkésve, az erőszakos fellépés után majdnem három évtizeddel kell majd számot adniuk gyilkos cselekedeteikről, ráadásul a vádlottak zöme immár csak élete alkonyán – Ion Iliescu 87 éves! – felelhet majd a bírák előtt, de az igazság feltárása, az igazságtétel, a bűnösök megbüntetése elengedhetetlen. Nem csupán az áldozatok iránti tisztelet miatt, hanem azért is, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák Románia legújabb kori történetének egyik olyan meghatározó epizódját, amely annyi, de annyi mindent megmagyaráz a mai történésekből is. Hogy egyszer s mindenkorra mindenki előtt világossá váljék, micsoda hatalmas hazugságra próbáltunk, próbálunk jogállamot építeni, milyen hihetetlen mértékű manipulációra volt képes az akkori államhatalom, miként mentették át hatalmukat a titkosszolgálatok, a kommunista rezsim sokszor láthatatlan, ám annál befolyásosabb, annál erősebb vezetői. Hogy az akkori történeteket alig vagy egyáltalán nem ismerő fiatalokban is tudatosodjék: nem is oly régen utcai háborúk kirobbantásától, saját állampolgárai egymásnak ugrasztásától, gyilkosságtól sem riadt vissza az államhatalom. És, igen, hogy mi magunk is ismételten szembesüljünk a hátborzongató ténnyel: a diktatúrában edződő, hatalmát a kilencvenes években sikeresen átmentő elit a mai napig él, virul és irányít. Beépült a legfőbb döntéshozói és végrehajtói fórumokba, a Cotroceni-palotába, a mindenkori kormányokba, a titkosszolgálatok vezetésébe, nem sikerült kiszorítani az igazságszolgáltatásból, elárasztotta a romániai médiát, beszivárgott az üzleti világba – átszövi a romániai társadalom egészét. Végre – mondhatjuk hát, de kérdezzük is nyomban: vajon azt megérjük-e, hogy az 1989-es forradalom ügyében is felelősségre vonják az ártatlan életek kioltásáért felelősöket? Vajon az 1990-es marosvásárhelyi eseményeket egyáltalán elkezdik-e kivizsgálni? Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 28.Sorin Grindeanu a hetedik kormányfő, aki nem tudta kitölteni mandátumátSorin Grindeanu kormánya 1989 után a hetedik bukaresti kabinet volt, amelynek mandátuma kitöltése előtt távoznia kellett. Az 1989-es, decemberi események utáni első kormányt Petre Roman vezette. Az akkori választásokon a Nemzeti Megmentési Front elsöprő győzelmet aratott. A miniszterelnök 1990 június 28-án tette le hivatalis esküjét, nem sokkal a június 13-15-i bányászjárást követően – amiért most, huszonhét év után, a kormányfőnek a bíróság előtt kell felelnie. Petre Roman kormányának 1991 október 16-án kellett lemondania, ugyancsak egy bányászjárást követően. A Miron Cozma által vezetett bányászok ekkor behatoltak a parlamentbe, amikor is az igen törékeny romániai demokráciát Ion Ratiunak sikerült megmentenie, aki a szónoki emelvényről lecsillapította a bányászokat. Petre Roman helyét Theodor Stolojan vette át, aki az 1992. évi választásokig vezette a kabinetet. Feltétele egyébként éppen az volt, hogy kormánya csupán a választásokat készíti elő. Az 1999-es „minta” A szociáldemokraták uralmát a Demokratikus Konvenció törte meg, amelynek 1996-ban sikerült megnyernie a parlamenti választásokat. A miniszterelnök ekkor Victor Ciorbea lett, aki ekkor még csak a bukarestieket csalta meg: Miután ugyanis korábban megválasztották a főváros főpolgármesterének, ünnepélyes ígéretet tett rá, hogy kitölti mandátumát. Victor Ciorbea 1996. december 12-én tette le esküjét. Kormányfői tisztségének végül is a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt valamint a Petre Roman által vezetett Nemzeti Megmentési Front közötti viták vetettek véget, főleg Traian Basescu agresszív támadásai a miniszterelnök ellen. Parlamenti többségének megőrzése érdekében a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Demokratikus Konvenció kormánykoalíciója úgy döntött, hogy megvonja Victor Ciorbea mandátumát. Gabriel Dejeu rövid ideig tartó kormányfőségét követően végül is a tisztséget a Petre Romanhoz közelálló Radu Vasile vette át 1998-ban. Igaz, Radu Vasile sem tölthette ki teljes mandátumát, neki is idő előtt távoznia kellett a kormány éléről. 1999-ben ugyanis sor került az újabb bányászjárásra. A Nagy-Románia Párt és Corneliu Vadim Tudor, egyéb szélsőséges erők által támogatott bányászokkal a csendőrség szabályos csatákat vívott, amelyek során előtt megkötötték a Miron Cozma és Radu Vasile által aláírt, elhíresült „Coziai békét”. A bányászjárás az Olt megyei Stoenesti összecsapással ért véget, ahol a Constantin Dudu Ionescu által vezetett rendfenntartó erők vérbe fojtották a bányászmegmozdulást. Akkor – akárcsak most – valamennyi parasztpárti ás liberális tárcavezető benyújtotta lemondását, amelyet nem a kormány, hanem egyenesen az államelnöki palotához terjesztette be, ezzel kierőszakolva a teljes kormány bukását. A lemondások benyújtását követően Radu Vasile maga is „alkotmányellenes, antidemokratikus államcsínyről, minden törvényes alapot mellőző önkényességről” beszélt. Néhány óra múlva Emil Constntienscu államfő a tévében bejelentette, hogy visszavonta Radu Vasile kormányfői mandátumát, helyébe Alexandru Athanasiut nevezte ki ideiglenes miniszterelnökként. Radu Vasile azonban nem volt hajlandó lemondani mandátumáról, maga mellett tudva Ion Iliescu Társadalmi Demokrácia Pártjának támogatását. December 17-én azonban a kormányfő meggondolta magát és távozott a tisztségből, nem sokkal később pedig kizárták a parasztpártól. Boc, a kétszer bukott kormányfő Alexandru Athanasiu kilenc napig töltötte be az ideiglenes kormányfői tisztséget, helyét a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isarescu vette át, aki – akárcsak Theodor Stolojan – maga is csak a választások megszervezésére vállalkozott, méghozzá azzal a feltétellel, hogy fenntartják helyét a központi jegybank élén. Miután a Demokrata Párt 2008-ban megnyerte a választásokat, a kormány élére Kolozsvár polgármestere, Emil Boc került, aki Victor Ciorbeához hasonlóan maga is becsapta kolozsvári választóit. Traian Basescu államfő a kormány parlamenti többségét „erkölcstelen megoldással”, Dan Voiculescu pártjának bevonásával biztosította. Emil Boc volt egyébként az első miniszterelnök, akit bizalmatlansági indítvánnyal távolítottak el tisztségéből. A bizalmatlansági indítványt 2009. október 13-án fogadta el a parlament, azt követően, hogy a szociáldemokrata miniszterek távoztak a kabinetből. A parlamenti többséggel rendelkező szociáldemokrata és nemzeti liberális kormánykoalíció Klaus Johannist nevezte volna ki miniszterelnöknek, ám a javaslat Traian Băsescu ellenszegülése miatt meghiúsult. Az államfő attól sem riadt vissza, hogy a parlament feloszlatásával zsarolja meg a honatyákat. Miután Traian Băsescu másodjára is megnyerte a parlamenti választásokat, 2009. december 23-án ismét Emil Bocot nevezték ki miniszterelnöknek. Emil Boc azonban nem volt szerencsés miniszterelnök. Újabb mandátuma során is heves tüntetések voltak, így 2012. januárjában lemondásra kényszerült, vele együtt távozott a kormány is. Hetvennyolc nap Három napon át Cătălin Predoiu volt az ideiglenes kormányfő, aki Mihai Razvan Ungureanunak adta át a helyét. Az új miniszterelnök azonban nem egészen három hónapig töltötte be a tisztséget. Mihai Răzvan Ungureanu 2012 január 9-e és 2012. május 7-e között volt kormányfő. Nem kis meglepetésre ugyanis őt nevezte ki Traian Basescu államfő és bízta meg kormányalakítással. Az új kormányfő Emil Boc kormányzása alatt a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója volt. Alig három hónappal később azonban a Szociáldemokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló Szociálliberális Szövetség, az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával, sikerrel nyújtott be bizalmatlansági indítvány a kormány ellen. Kormánybuktató baleset Ezt követően Victor Ponta vette át a kormány irányítását. Viszonylag zökkenőmentesen vezette az országot 2012 végéig, amikor a választásokat jelentős fölénnyel a Szociálliberális Szövetség nyerte meg. Ekkor ismét Victor Ponta került a kormány élére, annak ellenére, hogy Traian Băsescu államfő több alkalommal is kijelentette, nem nevesíti a tisztségre a politikust. A szociál-liberálisok azonban olyan fölénnyel nyerték meg a választásokat, hogy Traian Băsescunak nem volt mit tennie, így az újabb Ponta-kormányt 2012. december 21-én iktatták be. A Szociálliberális Szövetség szétesését követően azonban a szociáldemokraták és az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával Victor Ponta megőrizte miniszterelnöki tisztségét. Ponta újabb kormányzását váratlan tragédia zavarta meg: a bukaresti Colectiv-klubban történt tűzeset számos ember halálát okozta, ami hatalmas tüntetéseket váltott ki nemcsak Bukarestben, de az ország szinte valamennyi nagyvárosában. Mindennek nyomán Victor Ponta, akárcsak kormánya, 2015 novemberben lemondásra kényszerült. A kabinetet, ideiglenes megbízással, 12 napon át Sorin Câmpeanu vezette, majd Klaus Iohannis államfő Dacian Cioloșt nevezte ki miniszterelnökké, aki technokrata kormányt alakított. Jóllehet nem rendelkezett parlamenti többséggel, a Liviu Dragnea által vezetett szociáldemokraták támogatásával azonban a parlament megszavazta kormányát. Bogdán Tibor maszol.ro 2017. július 6.Kódolt kormánybukásSokan bocsátkoztak már találgatásokba, vajon melyik volt Románia leggyengébb, legkártékonyabb kormánya a ’89-es rendszerváltás óta. Mivel nagyon nehéz egyetemes mércét felállítani, nem könnyű elkészíteni a toplistát, hiszen egyeseknek az első, Petre Roman vezette, a rablógazdálkodásra alapozott vadkapitalizmus melegágyát megvető kabinet, míg másoknak éppenséggel a példátlan megszorításokat végrehajtó Boc-kormány lehet a „favoritjuk”. Egyikőjükkel sem áll módunkban vitába bocsátkozni, mert mindegyik meglátásban van némi igazság, mindazonáltal mi most nem a leköszönt kormányokat, hanem éppenséggel a frissen kenyérbe esett bukaresti kabinetet kívánjuk górcső alá venni. Amelyikről jóformán borítékolni lehet, hogy az ország leghalványabb végrehajtó hatalmaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe. Román véleményformálók valósággal hüledeztek annak kapcsán, hogy miközben a jelenkori Románia kialakulásakor olyan kaliberű államférfi töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, mint Ion I. C. Brătianu, a nagyromán egyesülés centenáriumakor egy Mihai Tudose-féle „politikusi utánzat” ül majd a Victoria-palotában. A félelem részben alaptalan, mert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bábjára – elődjéhez, Sorin Grindeanuhoz hasonlóan – valószínűleg átmeneti szerep hárul, és Tudosénak még a 2018. decemberi évfordulós ünnepségek előtt fel kell állnia a kormányfői székből. Elég nagy baj azonban, hogy egy időre oda ültették. Tudose – akinek kinézete és raccsolása máris mémek tucatjait csalogatta elő a világhálón – egyik gyenge pontja a sok közül, hogy két évvel ezelőtt plágiumbotrányba keveredett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bukaresti akadémiáján megvédett doktori dolgozata kapcsán, a megfogalmazott vádak hatására pedig tavaly lemondott doktori címéről. A politikus ugyanakkor ezer szállal kötődik a belföldi titkosszolgálathoz, amelynek akadémiáján lektori tisztséget is betölt. Ez a névjegykártya már elegendő érvvel szolgálhatott volna Klaus Johannis államfő számára, hogy a saját maga támasztotta feddhetetlenségi feltételek alapján visszautasítsa Tudose kinevezését. De sírógörcs kerülgeti az embert az új, nem a Grindeanu-kabinetből örökölt tárcavezetők „kompetenciája” láttán is. Rejtély, miként irányítja majd a gazdasági minisztériumot a filológus végzettségű Mihai Fifor, akinek a közlekedési tárca élére való kinevezését Johannis két évvel ezelőtt éppen a vélelmezett hozzá nem értése miatt vétózta meg. Kulturális körökben megrökönyödést váltott ki, hogy az a Lucian Romașcanu szenátor került a kulturális minisztérium élére, aki korábban az ország legnagyobb bulvárlapjait menedzselte, továbbá a török tulajdonban lévő KanalD tévécsatorna igazgatója volt. De nem sok jót ígér – a magyar nyelvű oktatás számára sem –, hogy a tanügyi reform nagy ellenzőjeként közismert Liviu Pop szakszervezeti vezető lett az oktatási miniszter, aki korábban arról híresült el, hogy körömszakadtáig igyekezett védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt. A képlet egyszerű. A tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, egy másik büntetőperében újabb ítéletre váró Liviu Dragnea azt a feladatot tűzte második bábkormánya elé, hogy végezze el a rebellis Grindeanu által félbehagyott munkát, és iktassa ki a büntető törvénykönyvből, de legalábbis „szelídítse meg” a befolyással üzérkedés fogalmát, így biztosítva be a PSD-elnök igazságszolgáltatással szembeni immunitását. Sokan azt vélelmezik, hogy Dragnea háttéralkut köthetett a titkosszolgálattal „védettsége” érdekében, amit azonban soha egyik fél sem fog elismerni. Fölöttébb gyanús ugyanakkor az is – és hasonló paktumot sejtet –, hogy Johannis elnök ellenvetés nélkül, rekordgyorsasággal megbízta kormányalakítással Tudosét, egyféleképpen mégis csak kezességet vállalva az új miniszterelnökért. Meglehet persze, hogy második mandátuma reményében az államfő arra számít, hogy az önmagukat lejárató balliberálisok valószínűsíthető népszerűségvesztése nyomán gond nélkül megnyeri majd a 2019-es államfőválasztást. Vagyis az ország érdeke fikarcnyit sem számított a Bukarestben röpke két hét alatt lezajlott kormányváltást övező, kifejezetten a politikusok túlélését szolgáló machinációk során. Közben saját kormányuk megbuktatásával Dragneáék kétmilliárd eurós kárt okoztak az államkasszának, a Tudose-kabinet tervezett adópolitikája hallatán zuhanórepülésbe fogott a bukaresti tőzsde, a lej árfolyama, az üzleti világ pedig pánikba esett. Nem semmi, erre a „teljesítményre” más kormányoknak bizony több évre volt szükségük a rendszerváltás után. Rostás Szabolcs / Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. július 31.Politikai divatMagas politikai körökben divat, hogy minden ebek harmincadjára jutott elnök, miniszterelnök, tárcavezető bánatában pártot alapít, így próbálva megőrizni önbecsülését - ideig-óráig. Vannak, akik nem csak bánatból, hanem számításból is teszik. A cél: átmenekíteni valamennyit a hatalomból, megosztani az anyapártot. Van, akinek össze is jön. Most Victor Pontán a sor, hogy fenyegessen: új, a Szociáldemokrata Pártból (PSD) kiábrándultaknak alternatívát kínáló párt bejegyzését fontolgatja. Egyes vélekedések szerint utódja, a pártfüggetlen Dacian Cioloș is hasonló terveket dédelget. Az ilyen természetű pártalapításnak hagyományai vannak Romániában. Kezdődött a Roman-Iliescu konfrontációval a ’90-es évek legelején. Miután az Iliescuék által a kormány éléről félreállított Petre Roman 1992-ben mégis megnyerte a Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnöki tisztséget, az akkor államelnök Iliescuhoz közel álló csoport kivált a pártból, és megalapította a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN). Ez megnyerte az 1992-es választásokat és 1996-ig kormányzott. Később felvette a Szociáldemokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet, majd 2001-től kezdve Szociáldemokrata Pártként (PSD) monopolizálja a baloldalt. A történelem megismétli önmagát, mondják. Az elnöki mandátumait 2004-ben lezáró Iliescu azt hitte, rá vár a szociáldemokrata párt elnöki tisztsége. Nagy volt a meglepetés, amikor az ifjú Geoanăval szemben elvesztette a versenyt. Mit tesz ilyenkor egy politikus? Azt remélve, hogy ismét kihúzza a pártot ellenfele alól, új politikai alakulatot hozott létre, a Szociáldemokrata Pólust (PSD). Elsősorban az idős politikus kora miatt nem lett a dologból semmi. Annyi mégis: a pártalapítás lendületében az agg Iliescu a korábban riválisnak tartott Petre Romannal társult, aki időközben saját pártjában vált szintén kegyvesztetté, és idegesen kereste helyét a politikában - eleveníti fel az eseményeket a Gândul Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 26.Kelemen: A román állam felszámolta volna kultúránkatA két világháború között és Ceausescu idején is egyértelmű volt a román állam vezetőinek szándéka a magyar nyelv, kultúra, oktatás felszámolására – indokolta a Hetek című közéleti hetilapnak adott interjújában az RMDSZ elnöke, hogy miért látja úgy: az erdélyi magyaroknak nincs mit ünnepelniük Erdély és Románia egyesítésének jövőre esedékes, 100. évfordulóján. Interjút adott a Heteknek Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A romániai magyar párt vezetője egy hónapja a kolozsvári Szabadságnak adott interjújában azt mondta: az erdélyi magyarságnak nincs mit ünnepelnie 2018-ban, a román államiság centenáriumán. A kijelentés komoly indulatokat váltott ki a román közéletben. A Hetek című közéleti hetilapnak adott interjújában az RMDSZ elnöke elmondta: szerinte ha a román állam az elmúlt száz évben nem törekedett volna folyamatosan és nagyon nyíltan arra, hogy agresszívan asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban kultúrát, nyelvet, oktatást, önrendelkezést, mindent, ami nem román, akkor a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez Románia és Erdély egyesülésének évfordulójához. ha a román állam az elmúlt száz évben nem törekedett volna folyamatosan és nagyon nyíltan arra, hogy agresszívan asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban kultúrát, nyelvet, oktatást, önrendelkezést, mindent, ami nem román, akkor a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez Románia és Erdély egyesülésének évfordulójához. Arra a felvetésre, hogy júliusi kijelentései után felvetődött, hogy vonják vissza Románia Csillaga érdemrendjét, Kelemen Hunor úgy reagált: ha elveszik a kitüntetést, azt a látszatot keltik, hogy ha az ember kapott egy állami kitüntetést, már nem fogalmazhat meg kritikus mondatokat a román állam irányába. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ részt vesz-e a tervek szerint a centenáriumi ünnepségsorozaton, Kelemen Hunor kitérő választ adott, ám hozzátette: 1990-ben az erdélyi magyarság képviseletében az RMDSZ tett egy gesztust, és december elsején elment Gyulafehérvárra az ünnepre. „A szervezet elnöke, szenátora, Szőcs Géza megpróbált egy korrekt, tisztességes és tisztelettudó beszédet mondani. Az eseményt rögzítő felvétel máig megtekinthető, így sokak számára ismert a történet: Szőcs Gézába az első mondat után belefojtották a szót, és az akkori miniszterelnök [Petre Roman – a szerk.], Arra a felvetésre, hogy júliusi kijelentései után felvetődött, hogy vonják vissza Románia Csillaga érdemrendjét, Kelemen Hunor úgy reagált: ha elveszik a kitüntetést, azt a látszatot keltik, hogy ha az ember kapott egy állami kitüntetést, már nem fogalmazhat meg kritikus mondatokat a román állam irányába. a politikai „gyűlöletkórus” karmesteri szerepét játszva vezényelte az ujjongó jelenlevők aktív statisztálásával a román népakarat egyértelmű üzenetét, amely az országból a magyarokat kiüldöző rigmusok formájában nyilvánult meg” -emlékeztetett az RMDSZ elnöke. Kelemen arra a felvetésre is reagált, hogy a Babes-Bolyai Egyetem rektora Románia elhagyására szólította fel júliusi kijelentései után. „Itt születtem ebben az országban, sőt ezer évre visszamenően az összes ősöm, ha nagyon vicces akarok lenni, akkor nem én kértem Romániát, miért mennék el innen” – reagált az ellene intézett kirohanásra Kelemen Hunor. atv.hu 2017. szeptember 13.Újabb bizonyíték: kormányzati akció volt az 1990. júniusi bányászjárásIliescuék látták el ruhával, élelemmel a Bukarestet szétverő bányászokat. Ion Iliescu akkori államfő nem csak meghívta Bukarestbe a Zsil-völgyi bányászokat a diáktüntetést és az ellenzéki pártokat szétverni 1990 júniusában, hanem a kormány ellátást is biztosított nekik. A védelmi minisztérium nemrég feloldotta egy korabeli dokumentum titkosítását, amelyből kiderül, hogy az 1990. június 13–15. között lezajlott bukaresti események idején a hadsereg ruházta és élelmezte a bányászokat – írja a PressOne. Ioniţă Botoş dandártábornok, a román hadsereg vezérkari főnökének 1990. június 18-i átiratából – amelyet a védelmi miniszter helyettesének küldött – kiderül, hogy a kormány utasítására a védelmi miniszter biztosított élelmet (kenyeret, húst, tejtermékeket, zöldséget, édességeket, konzerveket, szalonnát, összesen 40-féle élelmiszert), valamint ruházatot (kezeslábasokat, bakancsot, harisnyát, alsóneműt) és tisztálkodási szereket (borotvát, szappant, törülközőt, fogkefét, fogkrémet) a bányászoknak, akik „részt vettek a rend és a nyugalom helyreállításában az ország fővárosában”. A védelmi minisztérium 866 ezer lejt költött az ellátmány biztosítására. Az 1990. júniusi bányászjárás a posztkommunista FSN elleni közel két hónapos Egyetem-téri diáktüntetés véres végét jelentette. A feltüzelt Zsil-völgyi bányászokat Ion Iliescu államfő hívta Bukarestbe, majd a randalírozásuk végén nyilvánosan megköszönte szolgálataikat. A bányászok szétverték a tüntetőket, betörtek a PNL és a PNŢCD székházába, törtek-zúztak, raboltak, embereket vertek meg. A bányászjárás ügyében a katonai ügyészség eljárást indított többek között Ion Iliescu, Petre Roman kormányfő, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen. Az ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a vádlottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint tízezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti támadás nyomán négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. foter.ro/cikk (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
